2011. január 14. @ 12:29
A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség januári elnökségi ülésén úgy határozott, hogy a LiMiT Racing Team pályázatát a 2011. évi Downhill Magyar Országos Bajnokság rendezésére elfogadja.
Tehát hivatalosan is megerősíthetjük, hogy 2011 május 27-29-ig Semmering-ben tartjuk az OB-t.
A reggeli megbeszélésen a hosszabb távú downhill-es célok szemléltetése során (melynek része a 2011-es semmeringi Országos Bajnokság) megértő fülekre talált az indoklás, ezt követően a másik pályázó Nagy Ádám (Felsőtárkány) főszervező és MMTBSZSZ elnökségi tag lemondott az Országos Bajnokság rendezési jogáról. Majd a szövetség elfogadta pályázatunkat.
Fontos tudni, hogy Felsőtárkányban lesz ugyanúgy downhill verseny augusztusban a Bükk Maraton társprogramjaként, és amennyiben elegendő rendezési pályázat érkezik, úgy Felsőtárkány is Magyar Kupafutam lesz. Mi is azon dolgozunk, hogy szervezzünk több kupafutamot is, és létrehozzunk egy színvonalas sorozatot. Fejlemények hamarosan.
Köszönöm mindenkinek a segítségét, aki támogatott ebben, illetve szólnék azokhoz is, akik a kezdeményezés ellen voltak/vannak, igyekszünk egy igazán profi versenyt lebonyolítani, és a valóban közeli jövőben, hazai terepen, az elmúlt években tapasztaltaknál sokkal komolyabb infrastruktúrával, lényegesen színvonalasabb Országos Bajnokságot szeretnénk rendezni. A terv része ez is, dolgozunk rajta.
Érdemes a naptáraitokban rögzíteni:
Downhill Magyar Országos Bajnokság: 2011. május 27-29., Semmering
Forrás: www.limitracing.com
|