2011. május 19. @ 13:03
A Monster Energy megbízásából Georg Fechter a Masters Of Dirt tulajdonosa, és 4 fős csapata végzi el az utolsó simításokat a dirt pályán, hogy a balatonfüredi Bringaparkba érkező hazai és külföldi versenyzők egy komoly pályán mutathassák be legőrültebb tr
A Bringapark felépítése és területrendezése Lipták Ferenc ’Lipi’ irányításával kezdődött. A 14.000 m² -en épülő park elosztásáról és a dirt pálya kezdeti terveiről még tavaly novemberben mesélt nekünk.
Január óta Nyitray Bence és Csapata dolgozik a Bringapark megvalósításán. A park jelenlegi arculatát, hosszú hónapok alatt rajzolták át a srácok. Az egész terület olyan volt mind a Hold felszíne, teljesen egyeletlen – meséli Bence. Nagyon sok munkánk van benne. Az első nagy feladat, amivel végeznünk kellett, a Ferkótól örökölt tereptisztítás volt”. A fakivágások után a területet, 3 méter magasan fedték a gallyak, rőzsék, és faágak különböző méretekben. „Egy hónapon keresztül tisztítottuk a parkot, hogy nekiláthassunk az újabb tereprendezéshez”. Ami ezután következett, az a tuskók eltávolítása volt. Minden rönköt apró darabokra kellett fűrészelni a szállításhoz. Majd szántás, tárcsázás és boronálás követték egymást - nagyobb földdarabok összetörése, több napon keresztül, hogy szinte vízszintes legyen a terület. A Csapat végre neki láthatott a dirt pálya építésének, mely párhuzamosan zajlott a triál pálya és a park területén található ház építésével, és a kertészeti munkálatokkal - kerti utak alapozása, szegélyezése, bekerült 180 tonnányi bazalt zúzalék, negyed tonna fűmag, és közel száz facsemete.

A park lassan készen áll a versenyzők fogadására, azonban a dirt pálya ugratóin és méretén, még dolgozni kell. A Monster Energy megbízásából Georg Fechter fejezi be a pályát.
8 évvel ezelőtt a 14 éves Georg megalapította a világ legjobb, legőrültebb és leglátványosabb Freestyle show-ját. A Masters Of Dirt egy több állomásból álló freestyle motoros és kerékpáros show, ahol a világ legjobb bmx, motocross, mountainbike és hó szán riderei, őrült trükkökkel szórakoztatják a több ezer fős nézőközönséget, állomásról állomásra.
Georg irányításával a balatonfüredi Bringaparkban épülő dirt pálya méreteit a nemzetközi rangú versenyek ugrató méreteihez igazítják, amely szerint óriás föld hegyek borítják majd a 1200 m²-es Monster Energy Dirt pályát.
Az angliai Rampworx helyi és nemzetközi profi BMX-es, Harry Main nyár elején hazánkba látogat, Mike Spinner-rel, hogy részt vegyenek, a Balaton Bike Fest - Monster Energy Dirt versenyén.
Nem mindennapi alkalom, hogy két ilyen profi BMX-est láthatunk majd élőben biciklizni.
forrás: BalatonBikeFest hírlevél
 Kevin Katinas photo: Szabó Zsolt
|
 |