2011. szeptember 20. @ 12:44
Liszi Attila mondhatni erején felüli hatodik helyet szerzett a Szlovák Kupasorozat hatodik, utolsó előtti fordulójában, mivel a hétvégén többszöri esés után igencsak leharcolt állapotban voltak a kezei.
Ezzel az eredménnyel a jövő heti utolsó forduló előtt holtversenyben a második helyen áll az összetettben. A versenyen Gács Péter 20., Ettingshausen Máté Juniorban 13.
Ahogy szombati beszámolónkban (http://offline.hu/blog/li...) írtuk, volt jónéhány esésünk a hétvége folyamán. Helyesbítenem is kell, ugyanis Krizsák Jani bukott a legnagyobbat, elmondása szerint évek óta nem borult ekkorát. Szerencsére rendben van, válla egyben, a lábát fájlalja, jegeli. A versenyt kihagyta, de segítő keze ott volt tanítványán, Ettingshausen Mátén. Nem is hiába, de a fejleményekről picit később. Liszi Attila rajthoz állása is kérdéses volt, de a szombat délutáni gyakorlás kihagyása után, a vasárnap kora reggeli ködös, nyálkás kötelező edzésen már tudott menni két kört, persze közel sem a saját tempójában. És ha az előbbiek még nem lettek volna elegek, Attila esett a hajnali párától csúszós talajon még egyet, hogy a másik keze is fájjon, nem túl bíztató előjelek.
Ennek ellenére a helyzethez képest szenzációs negyedik helyezést ment az időmérőn, mindössze 1,6 mp-re a másodiktól. Elite férfi kategóriában Völgyi Péter és én álltam még rajthoz. Völgyi kolléga szintén nem volt százas, erős közérzeti problémákkal küszködött, így nála továbbra is a biztos lejutás és a tapasztalatszerzés volt a cél. Nálam már más volt a helyzet, úgy gondolom minden rendben volt, a frissen újjáépített és tökéletesen működő Mondraker, az erőnlétem és a körülmények is. A futamommal is meg voltam elégedve, 18. hely az időmérőn nekem ok, top20 a cél! Ifjú titánunk, Ettingshausen Máté Juniorban 18. lett, Káposzta Dávid 32. Így vártuk a döntőt, de előtte legyen egy kis érdekesség, technikai ki(be)tekintés.
Olvassátok el a blogbejegyzés folytatását Liszi Attila (LiMiT Racing Team) blogjában: http://offline.hu/blog/limit-racing-team-blog/gacspeti/szlovak-kupa-6-mala-lucivna-eron-felueli-hatodik-hely

|
 |