Cikkek / Sam Pilgrim, Yannick Granieri és Sam Reynolds Livignoban!
2011. szeptember 14. @ 18:45

Magazinunk fotósa, Szász Norbert rögtön az OSG után már úton is volt Livigno, Olaszország felé, hogy egy privát fotózást nyomjon le a három legjobb riderrel a Rasoulution, a bike park menedzsmentje részére! Figyeljétek csak a sztorit!

Szeptember 4-én, vasárnap hajnali 4-kor indultunk Mucsi Balázs barátommal Livignoban, ahol a három profi nemzetközi rider, Sam Pilgrim, Yannick Granieri és Sam Reynolds már várt ránk. Sajnos hatalmas dugóba kerültünk, így a terevzett 9 órás útból 12 lett. A lényeg, hogy megérkeztünk, úgy délután öt felé végre Livignoba. Csodás hely, amikor beértünk a nagy hegyek közé rögtön elállt a lélegzetünk, mert ritkán látni ennyire szép helyet. Sajnos az időjárással nem volt mázlink, mert ömlött az eső, így az aznapra tervezett photoshootingot el kellett, hogy halasszuk. Vacsora, majd találkozás a riderekkel, néhány fotó a vacsoránál, majd alvás.

Hétfőn szintén szakadó esőre ébredtünk, úgy látszott, hogy bukó ez a nap is. Egy óra körül felmentünk bicajostúl a hegytetőre ebédelni, és mire kijöttünk az étteremből szerencsére elállt az eső, és végre kicsit a nap is kisütött. Bár a felhőzett nem oszlott szét teljesen, csak felszakadozott, azért így is tudtunk végre pár képet csinálni a srácokkal a hegyen. Sikerült jó pár képet lőni 2 óra alatt. Leértünk a felvonóhoz, majd kis chill után elmentünk csinálni pár shopping, village képet a riderekkel. Sam Pilgrim vett közben egy új objektívet kamerájához, Yannicknak pedig egy óra tetszett meg. Elkezdtünk sétálni a városban, amikor egyszer csak Sam Reynolds meglátott egy játékboltot, ahol természetesen volt petárda is, nem is akármilyen a legdurvábbik fajtából (magnumnak hívták). Több se kellett a srácoknak, vettek is néhány kartonnal, mondván jó lesz az a District Ride-ra majd. Persze tesztelésük nem maradhatott el. Négy petárda után már érkezett is a carabinieri (rendőrség), hogy ezt azonnal fejezzük be, mert nagy para lesz belőle. Este vendégül látott minket a város legmenőbb éttermének tulaja, így egy 4 fogásos lakodalomban volt részünk.

A keddi nap az air bag (air cushion) sessionnel indult, majd dél felé ebéd a hegyen és újra egy kis single trail shooting. Nagyjából meg kellett ismételnünk az összes fotót, mert végre az időjárás is nekünk dolgozott és egész nap tiszta idő volt és sütött a nap. A nap hátralévő részében végre én is kipróbálhattam a pályákat a saját bicajommal, majd Mucsi Balázssal fotózgattunk az utolsó körben. Szerdán hazafelé vettük az irányt, mert csütörtök reggel korán ment a gépem a District Ride-ra. Összességében egy felejthetettlen fotózáson vagyunk túl a srácokkal. Sztoriból nem volt hiány. Jövőre újra
ellátogatunk Livignoba és kaptok majd egy kiadós pályatesztet. Addig is íme Ryys videója a tripről és néhány fotó.

szöveg és fotók: Szász Norbert

Photos by Norbert Szász































Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó