Cikkek / Gács Péter az új Downhill szakágvezető!
2011. november 15. @ 13:22

A héten tartották a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség novemberi elnökségi ülését, ahol Gács Pétert négy támogató szavazat és egy tartózkodás mellett megválasztották Downhill/Four-cross szakágvezetőnek. A másik pályázó Tamás Győző (Mátrai Betyárok KSE

Gács Péter:
„Cél, hogy színvonalas Downhill Magyar Kupasorozat és Országos Bajnokság kerüljön megrendezésre a következő években, amihez több versenyt is fogunk szervezni. Másik irányvonal, hogy állandó pályákat létesítsünk az országban, melyhez a helyi erők szorgalmas segítsége elengedhetetlen lesz. Igyekszünk a hazai versenyzők nemzetközi versenyképességét növelni, 2012-ben a sport történelmében először magyar indulót szeretnék látni világkupa döntőben. A Four-cross még ennél is sokkal nehezebb ügy, hiszen nemzetközi szinten is hanyatlik, itthon meg igazából jelen sincs. Túl drága a pályaépítés a kihasználtsághoz, de remélem találunk olyan szervezőket akikkel meg tudjuk rendezni a szükséges versenyeket. DH-ban nagy fába vágjuk a fejszénket, de hogy mi is ez pontosan azt a következő hónapokban fogjuk bejelenteni.”

Sok sikert Péter!

www.limitracing.com

forrás: Offline 



Liszi Attila és Gács Péter:
 





Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó