Cikkek / Cube Stereo 140 HPA Race és 160 Super HPC tesztkör!


2016. január 17. @ 19:39


Megérkezett a Fro Racing legújabb tesztcikke, amelyben a Cube Stereo 140 HPA Race és 160 Super HPC bringákat vették komolyabban szemügyre! Olvassátok el, minőségi anyag lett!



Fotó és szöveg: KGÁdám

Cube Stereo 140 HPA Race és 160 Super HPC tesztkör - FRO RACING

A Velobike Kft-től, a Cube kerékpárok forgalmazójától 2015 év végén mi is megkaptuk pár napra a 2015-ös szezonban az ország több pontján is tesztgépként megfordult két Cube Stereót. Az egyik egy 140 mm-es alumínium AM felhasználásra tervezett gép volt, míg a másik a 160 mm-es, teljesen karbon enduró csúcsmodell.

Mivel a gépek már közel egy évet futottak, méretben nekünk elég kicsik is voltak, illetve gyakorlatilag csak saras körülmények közt tudtunk menni velük, így igazi, átfogó tesztet nem tudunk írni róluk, de azért remek ízelítőt kaptunk a német márkától. Elöljáróban annyit, hogy hazai körülmények között mindkettő ideális választás.

A két gép hasonlósága miatt adná magát az összehasonlító teszt, de se a célterület, se a felhasznált alapanyagok, se a felszereltség miatt nem lenne igazságos az aprólékos összevetés.

A Cube ráadásul nem is feltétlenül a nagy rugóutas gépeiről ismert. Ugyanakkor ők is ki akarják aknázni az AM és főleg az enduró gépek iránt egyre jobban növekvő keresletet, úgyhogy pár éve komoly fejlesztésbe kezdtek, ami olyan jól sikerült, hogy a gyári csapatukban versenyző Nico Lau és Grag Callaghan is nyert már velük EWS futamot.

A két tesztalanyunk bár ugyanabból az évjáratból származik, mégis jól nyomon követhetjük rajtuk a fejlesztési fázisokat. A karbon gép ugyanis még a régebbi és hosszabb himbával készült, míg az alu, már a rövidebb változatot kapta. Ennek alapvetően a merevségben, meg persze magában a mozgásban van szerepe. A 2016-os modellekre pillantva látható, hogy ott ez még tovább lett fejlesztve és már a karbonok is a rövid változattal készülnek, ráadásul a tag befogatása is úgy lett kialakítva, hogy a túlfolyós tagok is beférjenek (a 160-as gépeknél), ami a tesztmodellekre még nem jellemző. Ráadásul akkora lesz majd a hely, hogy akár a FOX csúcs és dagi X2-es tagja is be fog férni. A tesztalanyokban azonban még csak az egyszerűbb FOX tagok voltak, amelyek a nagy hideg és sár ellenére is kiválóan működtek, bár azért hamar végigfutottak az útjukon a nagyobb leérkezésekkor.





A geometriában azonban olyan ordítóan nagy különbség nem volt a két modell között a 1,5 fokos villaszög különbség ellenére sem – legalábbis kis sebességnél. A 140-es gép a szó jó értelmében véve vett all mountain gép: ideális szögekkel rendelkezik ahhoz, hogy lefelé és felfelé is élvezetes legyen vele a haladás. A hely azonban a Cube-ra jellemzően kicsit szűkre szabott, így inkább a bicajon ülünk, mint benne, de ez igazából előny is lehet, ha csak élvezni akarjuk a mászást, meg a lejtőzést is, hiszen viszonylag felegyenesedett, azaz kényelmes az üléshelyzet.

Az átlagosan meredek villaszög miatt rendkívül élvezetes vele hazai terepen száguldozni és a szűk ösvényeken cikázni. A kis tömege és mérete miatt nagyon könnyű elhúzni minden göröngyről, úgyhogy egy merő vigyor volt mindenki a lejtő alján. Persze meredek és nagy tempós terepen nagyon hamar „elfogy”, úgyhogy azok válasszák, akiknek számít a jó ár-érték arány és semmilyen szakágban nem akarnak (időre) versenyezni, de sokat mennek változatos terepen. Ők minden métert élvezni fognak vele. (Lejjebb olvashatjátok Jezsó véleményét a gépről, aki a Mátrában ment vele pár kört.)

A karbon csúcsmodell már kicsit specifikusabb. A masszív 160-as FOX 36-tal és a 66 fokos (enduróban átlagosnak mondható) villaszöggel már egyértelműen a durvulásra termett, azonban a meredek nyeregvázcső-szög és a 12,5 kilós tömege miatt ugyanolyan fürgén – ha nem fürgébben – mászik és ugrik, mint a kis tesója. Annyira könnyű, hogy elsőre mindenki messze túlugrott vele minden megszokott ugratót. Nem is annyira elhúzni kell, mint inkább leszorítani, annyira könnyen repül.Tetszett, hogy tele van nagyon okos részletekkel, mint pl. a kívül vezethető fékkábelek a szépen megoldott tartószemekkel. Tudjuk, hogy ma minden sajtótermék élteti és követeli a vezetékek vázon belüli elvezetését, amiből az látszik, hogy ezek az emberek soha nem gondolnak arra, hogy privát versenyzőként nagyobb szívatás nem létezik ennél. Mi sokat versenyzünk és előfordul, hogy leszakad egy fékvezeték, vagy elmegy a nyomás a fékből, vagy épp egy nagyobb fék kell a fékerő miatt és ilyenkor nagyjából tíz perces munka feltenni a pót féket és már mehet is tovább a futam – ha nem kell megbontani, átfűzni és légteleníteni a féket.

A jelek szerint a Cube-nál értelmesen gondolkoznak, és tudják, hogy mivel könnyíthetik meg a felhasználók életét.



A váz a hosszabb himba ellenére is tökéletesen merev, így nagyon precízen tartja az irányt és a rövid tengelytáv, a közepesen lapos villaszög és a nagyon alacsony középrész miatt szenzációsan fordul. Sajnáltuk, hogy nem jutottunk el vele komolyabb, nagy tempós terepre, hogy igazán neki való körülmények közt is megereszthessük és kiderüljön, hogy Nico Lau mennyire köszönheti a gép tudásának a kiváló eredményeit az EWS futamokon. Remélhetőleg ez a 2016-os gépek tesztje során már összejön.



És, ha már Nico Lau. A száraz adatok alapján a csúcs karbon gép egy hihetetlenül jó bicikli: mesésen könnyű, jók a szögei, meglehetősen alacsony a közepe, kiváló a felszereltsége (bár nagyon utáltuk az első váltó meglétét, szerencsére jövőre ez már nem lesz) és a konkurenciához viszonyítva, még az ára is jó. Igen, hiszen ilyen felszereltségű modelleket inkább 2M Ft fölött kínál a konkurencia, és általában csak az első háromszög van karbonból. (A csomagküldő cégeket most ne keverjük ide, bár még azokkal is partiképes.)



A gyári versenyzők viszont, mint pl. Lau, vagy André Wagenknecht nem túl magasak, azaz nem kényszerítik a céget nagyobb méretű vázak gyártására. És bár a 2016-os modellek egy lehelettel már hosszabbak lettek, azért Michael Prell tervezőmérnök leszögezte egy a Pinkbikenak adott interjúban, hogy ők végső sorban eladásra termelnek és inkább a konvencionális felfogású felhasználók széles körét akarják kielégíteni. Érdekes volt ezt egy olyan interjúban olvasni, ahol a többi gyártó mérnökei az egyre hosszabb gépekről beszéltek. Ennél azonban beszédesebbek maguk az adatok: a 2016-os Stereo reach értéke 4 méret alatt összesen 37 mm-t nő, míg a vázmagasság 140-et, abban a korban, amikor már 200 mm-es úttal rendelkező nyeregcsövek is léteznek. Ráadásul az L és az XL méretek reach hossza közt csak 6, azaz hat (!!!) mm különbség van, míg a magasságban 50 mm. Azaz minél nagyobb a gép annál inkább rövidebb és magasabb, ha arányosan nézzük, hiszen a felsőcső a nagy méreteknél alig lejt hátrafelé, mert nem keresztmerevítést alkalmaznak a nyeregvázcső előtt.

Összehasonlításképpen a  reach érték a találomra válogatott konkurenciánál az alábbi módon alakul a teljes méretpalettán: Giant: 72 mm, és 32 mm-rel hosszabb a legnagyobb méret. Mondraker: 56 mm és 60 mm-rel hosszabb, Canyon (csak 3 méret): 46 mm és 20 mm-rel hosszabb. Szóval, ha 180 cm körül vagyunk, akkor enduró (verseny) célokra már kicsi lesz a legnagyobb méret is.

Csak remélni tudjuk, hogy 2017-re a tervezők gondolnak végre ránk is, akik nagyra nőttünk és szeretnénk egy modern enduró méretezésű gépet Cube felirattal, mert a méretezéstől eltekintve minden tekintetben nagyon megszerettük ezt a modellt.

Jezsó véleménye a 140-es gépről

Ez a magyarországi terepekre tökéletes “all mountain vagy túra enduró” kerékpár. Hogy miért?

Mert jól mászik, amihez a hajtáslánc is tökéletes alapot nyújt, ugyanakkor lefelé is kifejezetten tempósan lehet vele haladni, nincs túl alacsonyan a közepe, így még a Mátrában sem kopogott sem a kar, sem a lánctányér. Az alacsony tömegének köszönhetően jól gyorsítható, a 27,5”-ös kerék miatt pedig jól tartja a tempót is. Mászás közben nem hintázik a hátulja. A Fox CTD rugózó elemek teljesítménye átlagos, ami nem versenyző kerékpárosnak teljesen megfelel, mivel állíthatóság szempontjából kb. annyira bonyolultak, mint egy vödör sár, ezért senkinek nem kell a netet bújnia, hogy kitalálja mi mire jó.

A kerekek jó erősek, nem hajlongtak, nem lett bennük nyolcas sem. A külsők megleptek, mert ezek a Schwalbék jól gördültek, jól fékezhetőek és felütni sem tudtam őket sehol!

A láncot azonban kétszer ledobta, ami kellemetlen, mert befelé esett és jól beszorult a váz és a kis lánctányér közé. Azért ez nálam hibapont, főleg ha figyelembe veszem milyen jól átgondolt a kerékpár. Szerintem egy okos termékmendzser ne spóroljon ezen.

A fék és váltás XT. Hibátlan volt mindkettő, imádtam az áttétel tartományt és a váltás teljesítményt. A fék bődületesen jól fog, moduláció szempontjából az Avid jobb, a Shimano viszont megbízhatóbb. A nyeregcső viszont hidegben nem működött megbízhatóan, ami sajnos jellemző erre a modellre.



Én évek óta Specit hajtok. A két gyártó hasonló felfüggesztése miatt adódik az összehasonlítás. A Cube-nál tapasztalt érezhetően hirtelen elfogyó rugóút egyáltalán nem jellemző az FSR-re. A Specin érezni sem lehet, ha végigért a rugóútján a tag, ellenben a Cube-on ez kicsit zavaró. Emiatt az egész kerékpár kevésbé inspirált a nagyobb letörések, ugrások bevállalására. Elképzelhető, hogy egy profibb rugóstag ezt megoldja, esetleg egy a légkamra méretét csökkentő gyűrűszett is dobhat a teljesítményen. Tekerhetőség szempontjából viszont a Cube veri a Specit. Sokkal kevésbé hintázik akár ülve, akár kiállva hajt az ember.

Összességében azt mondhatom, hogy túrázni, kirándulni és élménybringázni itthon, és az itthonihoz hasonló karakterű külföldi nyomokon is tökéletes. Egy terelő kell rá és gyakori téli használatnál egy másik nyeregcső. Élénk, gyors és szerethető kerékpár. Bátran merem ajánlani bárkinek.

Tesztkör a Pilisben:





Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó