Cikkek / Három állomásos hazai enduro verseny 2017-ben!


2017. január 15. @ 16:55


Tavaly sikeresen debütált az első hazai enduro verseny. A FRO Racing csapata idén még magasabbra teszi a mércét és egy egész sorozatot szervez három állomással! Íme a részletek!



2016-ban volt a történelmi első magyar enduró verseny a mecseki Hosszúhetényben, ami része volt a szlovén SloEnduro 4Fun sorozatnak is.

A nemzetközi és a hazai visszhangja is annyira jó volt, hogy 2017-ben már egy 3 állomásos Magyar Kupasorozatot is életre tudunk hívni, azaz bizton állíthatjuk, hogy a világban látható robbanásszerű fejlődéssel párhuzamosan, itthon is van igény az enduró szakágra.

A 2018-as évre pedig még nagyobb terveket szövögetünk. Szóval, még nem késő a porosodó DH bringát eladni és egy a hazai domborzati viszonyok közé sokkal ideálisabb endurót beszerezni.

A 2017-es szezon pedig ott folytatódik, ahol a 2016-os véget ért, azaz Hosszúhetényben.

Specialized Mecsek Enduro



A Specialized Mecsek Enduro versenyre 2017.04.21-23-án kerül sor összekötve a Specialized Test The Best rendezvénnyel, ami azt jelenti, hogy a versenyprogram mellett 21-én pénteken és 22-én szombaton az edzésnapon lesz lehetőség Specialized AM és enduró bringákat tesztelni. Így végre rendeltetésszerű pályákon tudjátok majd összehasonlítani a saját bringátokat a Specialized modelljeivel.

Muflon Enduro
: a nyárra tervezett versenyről információk hamarosan.

 Cube Sopron Enduro


A 2016-os sikeres versenyünk miatt 2017-ben is jogot kaptunk egy Sloenduro 4Fun futam rendezésére, így ebben az évben is lesz Magyarországon nemzetközi enduró futam. A verseny hazánk leghíresebb és legjobb DH pályáján Sopronban lesz, aminek a nyomvonalai természetesen az endurós elvárásoknak megfelelően át lesznek alakítva és várhatóan sok meglepetést fognak okozni.

Versenynaptár:

  1. 2017.04.21-23.: Specialized Mecsek Enduro
  2. ????.??.??.: Muflon Enduro (Információk hamarosan)
  3. 2017.09.30-10.01.: Cube Sopron Enduro

    A regisztráció 2017.03.01-én indul!
    Addig is minden információt megtaláltok a facebook eseményben.




Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó