Cikkek / Lenthár Gábor tarolt a hétvégén az SPDH-n!


2018. június 25. @ 15:42


Szép szerepeltek a magyar riderek a hétvégén Szlovákiában, ahol az SPDH harmadik fordulóját rendezték. Lenti hatalmas győzelmet aratott az igen sáros pályán!

Lenti összefoglalója a hétvégéről:

"Megint esős hétvégét fogtunk ki Szlovákia egyik leghosszabb DH pályáján, idén ez már a harmadik a háromból. A pálya 5-6 perc hosszú, így arra is próbáltam figyelni az edzéseken, hol tudok spórolni az erőmmel a technikás szakaszokra minimális időveszteséggel. Az új villa és tag sikeresen levizsgázott, jelentős gyorsulást eredményezett a tavalyi időmhöz képest. Sokáig tanakodtam gumiválasztásban a Shorty és Wetscream között, mert jobban tartottam a sziklás gyökeres szakaszoktól, mint a füves, saras kanyaroktól. Végül sárgumira esett a választásom, és a döntő körömben magabiztosan tudtam a szlovák pályák egyik leghosszabb sziklakertjére rámenni, ez segített végül hiba nélkül teljesíteni a szakaszt, és egy jó idővel zárni a döntőt. Nagyon örülök az eredményemnek, mert így meg tudtam tartani Master kategóriában az összetett elsőségemet, riválisommal úgy néz ki, fej-fej melletti verseny lesz a végéig."

További magyar eredmények:

Szász András (U17 férfi) 10.hely
Nagy Dániel (Maters) 5.hely
Gönczi Gábor (Masters) 10.hely
Polnai Zsolt (Masters)  12.hely
Muszula Balázs (Junior) 8.hely
Lubinszki Ádám (Junior) 16.hely
Keresztes Péter (Elit férfi) 8.hely
Zacsik Ádám (Elit férfi) 9.hely
Kis Péter (Elite férfi) 11.hely
Palotai Gábor (Elit férfi) 13.hely


Lenti a dobogó legfeslő fokán, az új FOX vill és tag jól muszikált az első versenyén





Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó