Cikkek / Beszámoló: EWS nyitány a bolygó túloldalán!


2019. április 13. @ 09:48


Még jóformán el se kezdődött az április és az EWS szezon negyedén már túl is vagyunk, ráadásul az erővonalak elég erősen kirajzolódtak. Az első két futam a déli féltekén zajlott egymás utáni hétvégéken, hogy könnyebb és olcsóbb legyen a csapatoknak az uta
Szerző: Kovács-Gombos Ádám

1.futam, Rotorua, Új-Zéland

Amennyire félreeső kis ország Új-Zéland, annyira dominánsak a versenyzői a lejtőző szakágakban, amihez nagyban hozzájárul a nagy mennyiségű és szuper minőségű bringaparkjuk. Az egyik ilyen központ az északi részen lévő Rotorua, ahol rendeztek már downhill világbajnokságot is, azaz a szervezők nem kezdők. Most is egy egyhetes fesztivált, a Crankworx-t szervezték az EWS elé, azaz aki a DH, a szlalom, a slopestyle és enduró világában számít, az igyekezett ott lenni.

Az EWS futam fő újdonsága a Queenstage (magyarul kb. király szakasz) debütálása volt. Mostantól ugyanis minden versenyen lesz egy ilyen szakasz, ami jellemzően a legkeményebb pálya, és a győztese kap extra 40 pontot, azaz ennek a megnyerésével vert helyzetből is lehet még támadni, vagy épp bebiztosítani az előnyt. Rotoruán ez a 4. szakasz volt, bár a 3. szakasz 1 perccel hosszabb volt.



A verseny egyébként a városka és a tó körüli dombokon zajlott: a nyitó és a záró szakasz a Skyline park és egyben a DH pálya két különböző változatán, míg a másik három távolabb, ahova úgy szállították át a mezőnyt. Ezzel a verseny össztávja majdnem kereken 50 km volt, 1725 m mászással és 1429 m lejtőzéssel, azaz a „lefelé a sz.r is gurul” endurósok lazán lenyomtak egy jó erős maraton középtávot, miközben sprinteltek majdnem fél órát.

A tavalyi év a mezőny most már egyik legöregebbjének számító Sam Hill és a nála több mint tizenkét évvel fiatalabb Maes csatáiról szólt. Mindenki kíváncsian várta ezért, hogy az idén elöl 29-es kerékre váltó Maes meg tudja-e végre fogni a mostantól virító sárga Nukeprooffal száguldó Hillt.

Az első szakaszon a belga nem is hagyott kétséget afelől, hogy idén ő akar nyerni, és azonnal adott bő 2,5 mp-t a 4. helyre beérő Hillnek, aki a következő szakaszon esett is, aztán kiderült, hogy még beteg is és így egyre csak csúszott vissza. Hasonlóan járt az előző évet gyakorlatilag kihagyó Adrien Dailly is, aki a műtött és épp hogy felgyógyult könyökére esett rá újból, úgyhogy ő csak végigcsorogta a pályákat.



Maes pedig szakaszról szakaszra távolodott el a mezőnytől, behúzva a király etapot is, azaz a nap végére a maximális pontszámmal állt az élen. Mögötte viszont nagy csata dúlt, amiből a második helyre meglepetésként egy helyi erő, Keegan Wright állhatott, aki a hazai, pumpálgatós pályákat kiválóan ismerve inkább a 140-es Devinci Troyt választotta (elöl azért 170-es villával) a megszokottabb és nagyobb Spartan helyett. A jelek szerint nagyon is jól döntött, mert meggyőző különbséggel lett második a harmadik helyre befutó canyonos, Florian Nicolai előtt, aki egyébként a megbízhatóság mintapéldánya, ugyanis Mark Scottal ők az egyetlenek, akik az EWS hat éve alatt az összes futamon ott voltak és az összes szakaszt be is fejezték.

A nőknél Ravanel távolléte miatt mindenki eggyel jobb helyezésben reménykedett, mint amit eddig megszokott, de Courduriert leszámítva minden nagyobb névnek csalódnia kellett, mert a feltörekvő tehetségek ellopták előlük a show-t: Ines Thoma, Katy Winton, a Gehrig ikrek, az ex DH világbajnok Miranda Miller se jutott be az első ötbe, sőt az első tízbe se mindegyikük. Courdurier viszont, még ha nem is annyira könnyen, de egy kis bakit leszámítva hozta a kötelezőt és nyerte a király etapot is, azaz Maeshez hasonlóan begyűjtötte a megszerezhető maximális 540 pontot, tehát magabiztosan várta a második kört Ausztráliában.

Részletes eredmények itt!


2.futam, Derby, Tasmania, Ausztrália

Kis szusszanás után folytatódott is a versenyzés egy még kisebb szigeten, az Ausztráliától délre fekvő Tasmanián, ami legutóbb az év pályái címet is kiérdemelte a mezőnytől és ebben a versenyzők most is egyetértettek (bár még csak a szezon elején vagyunk), annyira élvezte mindenki ezt a kört is.

Az Ausztráliához tartozó szigeten ugyanis meglepően komoly és igényes pályarendszereket alakítottak ki fellendítendő a biciklis turizmust. A DH világkupákon megszokott zajos nézősereg láttán kijelenthető, hogy ez sikerült is. A versenyzők nem is győztek hálálkodni mind személyesen mind az interneten.

Ez a kör kétnapos volt 44 km-rel és bő 2000 méter szint mászással és lejtőzéssel, azaz erőnlétileg rendesen megterhelte a mezőnyt. A technikai kihívásról nem annyira a meredekség és a Rotoruán megszokott gyökerek, hanem a hatalmas sziklák, ugrók és letörések gondoskodtak.

Szombaton a mezőnynek egyetlen szakasszal kellett megküzdenie a szemerkélő esőben, ráadásul ez a bő 3 és fél kilométeres és több mint 6 perces király szakasz (425 m szint) volt, majd másnap jött még további öt. És minden ott folytatódott, ahol egy héttel ezelőtt abbamaradt: Maes és Courdurier is hozta a kötelezőt és nyerte a szakaszt. A nőknél ráadásul Courdurier egyik legnagyobb ellenfele, Katy Winton olyan csúnyát esett az eső is áztatta sziklák egyikén, hogy a mentősök rakták össze, de szerencsére azért nem lett komolyabb baja. A férfiaknál a meglepetés ember a DH világkupák előtt itt melegíteni akaró Connor Fearon volt, aki maga volt a legjobban meglepve a második helyén, amitől persze vérszemet is kapott.



A vasárnapi első szakaszt is nyerő Maes azt nyilatkozta, hogy olyan volt, mint egy downhill versenyen, hiszen durva terepen mentek, nagy volt a tempó és végig őrjöngő szurkolók álltak a szalag mellett, amit külön élveztek. A nőknél ezt a kört az élete első EWS futamán induló Jill Kintner nyerte és ezzel az első amerikai nő is volt, aki valaha EWS szakaszt nyert.

Maes eddig zsinórban 8 szakaszt nyert, mielőtt Miquel a verseny fizikailag legkeményebb szakaszának tartott 4. szakaszon 0,33 másodperccel megverte. Innentől meg már csak okosan be kellett osztania az összegyűjtött előnyét, hogy nyerhesse a futamot. Ezzel Jesse Melamed és a legvégén még Sam Hill is tudott nyerni egy-egy szakaszt, de már nem tudták veszélyeztetni Maes újabb győzelmét, ahogy a nőknél a második szakaszgyőzelmét behúzó Jill Kintner se Courdurier első helyét.



Összetettben ezzel Martin Maes már 210 ponttal vezet a második helyen álló canyonos, Florian Nicolai előtt, azaz egy nagyon kényelmes helyzete van már, míg a nőknél Courdurier már 330 pontos előnynél tart. A nap meglepetése azonban a végül harmadiknak befutó Connor Fearon volt a férfiaknál, aki a jelek szerint erőnlétileg jól felkészült a downhill szezonra, míg a nőknél Jill Kintner, aki a 4X, pumptrack és egyéb győzelmei mellé most már egy endurós érmet is begyűjtött, azaz a jelenleg aktív versenyzőnők közül talán ő a legsokoldalúbb.

A Madeira előtti hathetes szünetre a versenyzők tehát úgy mehetnek, hogy tudják, hogy az eddig látszólag nagyobb erőlködés nélkül győzedelmeskedő Martin Maest kell megelőzniük. Ugyanakkor nem lehetnek biztosak a jelenlegi helyükben sem, mert Hill addig teljesen felgyógyul, aki azért itt is nyert már szakaszt. Talán ott már vissza tud térni a tavalyi összetett második Damien Oton is és akár Richie Rude is, ráadásul rajtuk kívül több más európai versenyző is ott kezdi majd a szezont, azaz sűrűsödni fog a mezőny. A nőknél is hasonló a helyzet, hiszen addigra már Cecile Ravanel is felépülhet, ami erősen rontja majd a többiek esélyeit.

Fotók: EWS





Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó