Cikkek / Hypno Team Racing csapat bemutató!


2019. december 25. @ 14:58


A Hypno Team Racing csapatot senkinek se kell bemutatni, aki kicsit is jártas a hazai gravity életben. Az egyesület több éve tevékenykedik már sikeresen. Most a csapat vezetője, Frivalszky Róbert "Frivo" meséli el történetüket!

Sziasztok, szeretném bemutatni nektek csapatunkat!
Az egész történet kezdete valamikor 2015 nyarára tehető, mikor összeismerkedtünk páran az egykori  eplényi  bringaréna parkolójában. Abban az évben rengeteget jártunk oda, mivel többségünk Veszprém megyei, mindenkinek közeli a helyszín. A pályákon gurulgatva és a parkolóban egymást ugratva kovácsolódott össze a brigád, hétvégeken előzetes szervezés nélkül jelent meg mindenki és együtt lejtőztünk. Aztán a tél beköszöntével a bringázások elmaradtak, viszont "facen" maradt a közös csoport. Folyton hecceltük egymást, osztottuk a képeket és videókat, tervezgettük a következő szezont.


A csapat egy része (balról jobbra): Várszegi Roland, Takács Gábor, Frivalszky Róbert, Kois Róbert, Vér Szabolcs, László Hajni, Szabó Boldizsár, Nochta Bálint, Felhős Vazul, Szijjártó József

Következő évben kötöttünk egyezséget a Bringarénával, hogy tavasztól karban tartjuk, építgetjük a nyomokat. Próbáltunk feltámasztani az egyetlen hazai bringaparkot. Sajna ez a kísérlet kudarcba fulladt, mások voltak az elképzelések, nem tudtunk együtt dolgozni az üzemeltetőkkel. Abban az évben már az OB-n is együtt, szinte egy csapatként álltunk rajthoz s szurkoltuk egymásnak. 2016-ban már közel 15en voltunk a „bandában”, szlovákiai dh-s és endurós srácokkal barátkoztunk össze. Együtt mentünk külföldi parkokba és itthon is mindig közös bicós napokat szerveztünk. Eplényt még nem adtuk fel, próbálkoztunk újra, de már az elején látszott, hogy halálra van ítélve az egész. Akkor az egyik építős-bicós szombaton, a csigalassú libegőn már a napszúrástól kikészülve az esti tábortűz fényétől „meghipnotizálva” született meg a gondolat, hogy csináljunk egy hivatalos egyesületet. Minden adott volt, egyik jogász barátunk összedobta a szükséges papírokat mi aláírtunk és 2017 év végére be volt jegyezve a Hypno Team Racing Kerékpáros Sportegyesület.
Adott volt a név és logó választás is, hiszen hűen tükrözi a csapatunk hangulatát és őrültségét a megjelenésünk is  :-D

Persze komolyan  vettük a „hivatalossá válás” kínálta előnyöket igyekeztünk minden követ megmozgatni,  hogy élhessünk egy sportegyesület lehetőségeivel sokat gondolkoztunk, és immáron hivatalosan, civil szervezetként kopogtattunk  ajtókon. Innentől indultak be igazán az események, a város önkormányzata és az erdészeti társaság is nyitott volt a sportágunk iránt és pártolták, hogy építhessünk egy edző pályát. Rengeteg papírmunka és utánajárás eredményeként megkaptuk a hivatalos engedélyeket és sikerült támogatókat is szereznünk a megvalósításhoz. A több éves összekovácsolódásnak köszönhetően igazi csapatként vágtunk bele az építkezésbe, segítségünkre siettek a veszprémi Bakony Betyárz tagjai és környékbeli fiatal srácok is. Van, hogy  10-en van, hogy  4-en, de mindig számíthatunk  egymásra és jelenleg is alakítgatjuk a nyomvonalat és persze jókat bringázunk.


Szabó Boldizsár a 2019-es Magyar Downhill Bajnok Junior kategóriában


Vér Szabolcs

Rendszeresen látogatjuk a szomszédos országok  parkjait is, mindig népes csapattal érkezünk és nevünkhöz hűen tőlünk hangos olyankor a pálya  és a parkoló JLegyen szó élmény bicózásról vagy edzésről mindig  mindenki megtalálja a számítását. Hogy ne csak megyei  közösségként legyünk ismertek  baráti körünkön kívül csapat taggá avattunk néhány tehetséges fiatal bringás  srácot és lányt is. Velük az OB-n ismerkedtünk össze és megfogalmaztuk a közös célokat és az oda vezető utat. Egyértelműen egyeztek az elképzeléseink és azóta is egymást segítjük. Ők a fővárosi pályákon és szlovák, magyar versenyeken képviselnek minket, mi pedig igyekszünk segíteni őket ebben.  Jelenleg 20 fő a taglétszámunk, baráti és családias a hangulat közöttünk mindig.    Minden tagunk részt vállal a csapatmunkában valamilyen formában: támogatóként, szervezőként, versenyzőként tesz az egyesület sikereiért. Célunk a jövőben a csapatlétszám megtartása, versenysikerek elérése  és további lehetőségek felkutatása melyek tagjaink és a sportág fejődését segítheti kis hazánkban. Szeretnénk továbbá szélesebb körben ismerté tenni magunkat, és kedvet csinálni a fiataloknak, hogy mozduljanak ki az okostelefonjaik mögül a szabadba sportolni.


Frivalszky "Frivo" Róbert


Sós Benjámin


Nochta Bálint

Mindez nem valósulhatna meg támogatóink nélkül, kik kedvezményekkel, szervizeléssel illetve anyagi támogatással és sok-sok baráti szívességgel járulnak hozzá működésünkhöz. Ezúton is köszönjük nekik a szponzorációt!
Büszkén viseljük csapatmezeinket és mindig jó hangulat övezi a társaságunkat bárhol is vagyunk, legyen szó bringaparkokról vagy versenyekről mindenki szerényen, de kellőképpen Hypnosan képviseli a sportágat és az egyesületet.

szöveg: Frivo
fotók: Standmagazin 





Hirdetésfelvétel
Impresszum
Facebook logó